Az ADHD vagy más néven figyelemhiányos hiperaktivitás zavar manapság az egyik leggyakoribb neurokognitív fejlődési zavar, amely a gyermekek jelentős részét, mintegy 1-5%-át érinti. Gyakrabban fordul elő a fiúk esetén. Neurokognitív fejlődési zavarról beszélünk, mert elsősorban a homloklebeny fejlődéséhez kapcsolódó idegrendszeri éretlenség okozza, de nem zárható ki a genetikai komponens sem, mert az ADHD-val élő gyermekek családja körében gyakran találunk ADHD -s tüneteket mutató felmenőket, családtagokat. Tehát a primér ADHD-t sohasem a nevelés okozza, de kimenetelét a különböző nevelési attitűdök meghatározhatják.
Az ADHD tünetei már kisgyermekkorban fellelhetők, ezek a gyerekek csecsemőként sokat sírnak, nehezen megnyugtathatók. Pszichomotoros fejlődésük felgyorsult, jellemző, hogy a kelleténél hamarabb felállnak és elindulnak, de az is előfordulhat, hogy fejlődésükből különböző mozgásfázisok (mint pl. a kúszás, vagy mászás) kimaradnak. Nagy mozgásigényük ellenére mozgáskoordinációjuk, egyensúlyuk bizonytalanabb lehet. Bár érdeklődő gyerekek, játéktevékenységük csapongó, nehezen tudnak megülni és figyelmüket összpontosítani egy adott játékra. Óvodás korban megfigyelhető, hogy bár értelmesek, okosak, de kevésbé érdeklődnek a kötött foglalkozások irányában, asztali tevékenységhez csak rövidebb ideig leültethetők. Közösségben szeretnének barátkozni, érdeklődnek a többi gyermek iránt, mégis nehezen tudnak hozzájuk kapcsolódni, mert a különböző kapcsolatteremtési szabályokat, ezeknek határait nem mindig tudják elsajátítani, betartani. Ezért előfordul, hogy az ADHD-s gyerekek a közösségben peremre szorulnak. Sokan azt gondolják róluk, hogy rosszak, vagy neveletlenek, pedig nagyon is szeretetre méltó, kedves gyerekek tudnak lenni, csak nehezükre esik impulzusaikat legátolni, a lefektetett szabályokat betartani. De a szabályok és keretek különösen fontosak számukra. Ha egyértelműen meg vannak ezek határozva, és következetesen betartatjuk őket, akkor mindez nagymértékben szabályozhatja viselkedésüket. A megfelelő kommunikációs és jutalmazási technikák is sokat segíthetnek a kívánt viselkedés kialakításában. Óvodáskorban nagyon fontos a különböző szenzoromotoros szemléletű mozgásterápiák mielőbbi megkezdése (pl. Ayres, DSZIT, TSMT), amely az idegrendszer érlelését segítik, támogatják. Nagyobb gyermekeknél az Alapozó Mozgásterápiát, vagy a Homloklebeny Terápiát szoktuk javasolni.
Az iskoláskor különösen nehéz az ADHD-s gyermekek számára. A 45 perces órák, az osztálytermi zajok különösen megterhelik figyelmüket, gyorsan elfáradnak, lemaradnak a többiektől, gyengébb tanulmányi eredményeket produkálnak. Pedig okos, érdeklődő gyerekek. Sokan megpróbálnak kompenzálni, figyelmet felkelteni, ilyenkor bohóckodnak, hangoskodnak, vagy egyéb viselkedésproblémákat mutatnak. Nagyon fontos tehát, hogy osztálytermi keretek között is figyeljünk ezekre a gyerekekre. Javasolt, hogy elől üljenek, olyan helyen ahol minél kevesebb a zavaró inger, és ahol jól követhetik az óra menetét. Fontos, hogy biztosítsunk számukra pihenő sarkot az osztályban, arra az esetre, ha nagyon felpörögnének, vagy elfáradnának. A külön feladatok, felelősségi körök biztosítása (pl. táblafelelős) motiváló tud lenni számukra és segíti őket abban, hogy szívesen menjenek iskolába. Kapcsolati problémák, konfliktusok az osztályban is előfordulhatnak, ezeket a pedagógus, iskolapszichológus segítségével fontos rendezni.
Nagyon fontosnak tartom felismerni az ADHD-s gyerekek erősségeinek, tehetségeinek azonosítását. Legtöbbjük nagyon kedves, humoros, talpraesett és kreatív gyermek. Szoktam mondani a szülőknek, hogy belőlük lesznek majd a jó vállalkozók, a pörgős szakemberek, az ügyeket könnyen elintézők. Sokuk nagyon tehetséges valamelyik tantárgyból, vagy témakörből. Az egyik 6. osztályos kliensem például történelemből tudott olyan sok információt, hogy sorra nyerte vele a tantárgyi versenyeket, másik például természetismeretből rendelkezett nagyon gazdag ismeretekkel. Pedagógusként fontos ezeket felismerni, fejleszteni, és kamatoztatni.
Az ADHD nem tűnik el, hanem idővel átalakul. A hiperaktivitás általában visszaszorul, a figyelemhiány viszont megmaradhat. Kamaszkorban újabb nehézségek jöhetnek elő, ezek az ún. járulékos problémák, amikor a fiatal felfedezi, tudatosítja nehézségeit, érzékeli, hogy kapcsolatait nehezebben tudja alakítani, hogy gyengébbek a tanulmányi eredményei és ez szorongást, negatív önképet, depresszív hangulatot okozhat számára. Ezekre kiemelten érdemes odafigyelni. Az ADHD-s kamaszt meg kell tanítani megszervezni napjait, napirendjét, priorizálni feladatait, célokat kitűzni és problémákat megoldani. A kamaszokkal történő pszichológiai munka a pszichés vonatkozások mellett leginkább ezekre a funkciókra terjed ki.
A sport, különösen a küzdősportok nagyon előnyösek a hiperaktív gyerekek számára. A sport segíti a mozgáskoordináció, önfegyelem, a szabálykövető magatartás és a társas készségek fejlesztését. A küzdősportok különösen hasznosak, mert a gyermek megtanulja az agressziót proszociális úton levezetni.
Ha nagyon súlyos a probléma, és nagymértékben gátolja a gyermek mindennapi életét, iskolai tanulmányait, akkor érdemes megfontolni a gyógyszeres kezelést, melyet a gyermekpszichiátriai osztályokon érhetünk el.
De van még egy fontos dolog. Bizonyos gyermekek gyakran mutatnak hiperaktív tüneteket, pedig valójában nem azok. Ezért nagyon fontos, hogy a diagnosztizáló szakemberek, jól körüljárják a gyermek családi hátterét, problémáit, azokat az esetleges korai traumás eseményeket, melyek a gyermek fejlődésére hatással lehettek. Így elkerülhető az ADHD túldiagnosztizálása és lehetővé válik a gyermek szempontjából leginkább megfelelő terápiás lehetőség kiválasztása.
